Barátaim a rímek és a hétköznapok

Régóta élt bennem az alkotás, valahol legbelül titkon megbújt. Iskolás koromban gyakran írogattam naplómba: fontos családi eseményt, kirándulást, szomorú és boldog emlékeket, akár egy átlagos napot. Aztán, ahogy teltek a lapok, megpróbáltam rímekbe faragni gondolataimat.

– Szerelemről van szó?! Mert egyszer mindenki szerelmes. Olyankor kavarognak az érzelmek. Papírra vetni, s kifejezni kicsit nehéz, de egyedi. Néha egyszerűbb megölelni a másikat vagy rámosolyogni, de újra és újra elolvasni a verset, újra érezni az ölelést, a mosolyt, azt, hogy szeret, talán régimódi, mégis őszinte és örök.

– Valakinek örömöt akarok szerezni, arcára mosolyt vagy szemébe örömkönnyet csalni?! Nem kell rögtön pénztárcát nyitni! Másképp is meg lehet fogalmazni: szívből jövő szeretettel, rímekbe font érzésekkel. Látni az arcát, mikor olvassa; látni a szemét, ahogy örömkönny áztatja, s csak egy szót hallani: „Köszönöm.” Megérte!!!

– Talán a gyerekek szeretik legjobban a rímeket, velük együtt a verseket. Szórakoztató, könnyen olvasható és tanulható, szemléltető rajzokkal még meg is fogható. A gyerekek a legjobb, legőszintébb közönség.

Nem egyszerű a rímekkel barátságban lenni, de ha megtalálod a hangnemet, összhangban lesztek, legjobb társaid lesznek.

A meseíráshoz a gyermekeim segítettek hozzá. Az ő fantáziájuk határtalan. Esténként néha ők meséltek nekem, kitaláltak történeteket vagy „csak” elmesélték napjukat. Így készült el az én első mesekönyvem is. A hétköznapi, néha jelentéktelennek tűnő pillanatok, – melyek fölött csak átsiklunk – lettek a fontos cselekményszálak.

Hogy maradandó, később is mesélhető legyen, tollat, s papírt ragadtam, majd leírtam első mondatomat:

„ Az erdő szélén volt egy kis tanya…”

Aztán jöttek a többi mondatok. Magával ragadott a történet, beleképzeltem magamat és gyermekeimet is. Egyik kalandot követte a másik. Alig vártam, hogy szabadidőmet újra hőseimmel tölthessem, s újabb élményeket éljünk át együtt.

Hol vannak a versek és a mesék?

Egyrészt megőriztem magamnak a verseket, de vannak, amik eljutottak a címzetthez, s van, ami még vár, hogy rátaláljanak a gyerekek.

Mit is jelent nekem az írás?

– Megnyugtató, de egyben pezsdítő is.

– Örömöt okoz, de hiányérzetet is, ha véget ér egy mese.

– Újabb és újabb művekre buzdít, kihívás.

– Kedves és kedvenc időtöltés.

Szeretek írni, szeretek kis dolgokat mások szemével is nagynak láttatni.

Élj az apró, örömteli pillanatoknak, s ne keresd a nagyokat!


A szerzőről:

LauraVikor-Varga Laura, költő, meseíró

2 kislány és egy kisfiú édesanyja

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük