Utazik a család? Mesélj és meséltess! Egy mesés kihívás...

Mesélj és meséltess! Mesés kihívás

Szinte minden kisgyermekes családnak ismerősök lehetnek a következő kérdések: „Mikor érünk oda?”, „Ott vagyunk már?”, és még sorolhatnám.

Az utazás, az autóban egyhelyben eltöltött idő talán a gyermekek legfőbb ellensége. Rövid ideig még érdekes lehet az utat bámulni, a suhanó fákat számolni, de akár órákon keresztül még én is unatkoznék.

Hogy jobban teljen az idő, zenét hallgatunk, énekelünk, úti társasozunk, olvasgatunk, szóláncozunk, különböző tárgyakat keresgélünk a környezetben vagy éppen kitalálósat játszunk, netán szunyókálunk. Bármit kitalál az ember, hogy színessé tegye a gyakran színtelen utazást.

A mi családunkban sincs másként. Ekkor jött az ötlet, hogy ne csak könyvből olvassunk, – már ha van, aki útközben tud olvasni -, hanem találjunk ki történeteket. A legnagyobb gyermekem mondott egy – két támpontot, hogy mi szerepeljen a mesében; és kis gondolkodási idő után egy rövid mese született belőle. Ám a csavar ezután jött. Megfordítottuk a szerepet: én adtam a szavakat, ő pedig a kerek mesét.

Érdemes kipróbálni! Olyan képzelőerő rejtőzködik bennük, amit nem is gondolnánk.

Nem garantálom ezek után, hogy az utazást meg fogja szeretni, de a meséket biztos. Ráadásul saját gyermekünkről is többet tudhatunk meg.

A mese nemcsak mesekönyvekben szerepel, hanem a gyermekekben legbelül. Hallgasd meg a meséjüket!

 

Egy kihívásra hívlak meg, kedves Olvasó. 5 nap, 5 mese, minden meséhez 3 kulcsszó a gyermekeimtől. Tarts velem ezen a linken és próbáld ki te is! Hidd el, menni fog 😊

 

A szerzőről:

LauraLaura, költő, meseíró
“Receptem: egy cseppnyi varázslat, melyből varázsszóra mese válhat.”

Laura összes írása itt érhető el.

 

Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb mesékről, iratkozz fel hírlevelünkre!

 HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ne maradj le friss híreinkről, blogbejegyzéseinkről!  (Adataidat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Spam-et nem küldünk, mi se szeretjük. A törvényi előírásokat betartjuk, NAIH számunk: NAIH-120632/2017. Adatvédelmi szabályzatunkat ITT olvashatod. Hírlevelünkről bármikor leiratkozhatsz.)

Hogyan szólíthatunk
Email címed

 


 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük