Tél van! (és nem csak a szánkó csúszik! )

A kézműveskedésen kívül sokan a biciklimről ismernek fel. Az egyetem azon néhány bátor embere közé tartozom, akik Budapesten kerékpárral járnak szinte mindig (nna azért annyira nem vagyok elszánt, hogy esőben is nyeregbe pattanjak!). És most végre sikerült rájönnöm, hogy mi az a kiegészítő, ami eddig hiányzott a ruhatáramból!

Nekem mindig fázott a biciklin a fülem, hiába húztam rá fülvédőt és takaróztam bele orrig a sálamba, sapka meg ugyebár nem fér be a sisak alá, ezért eddig sisak nélkül bicikliztem. Talán egy hónappal ezelőtt vettem észre, hogy a felfestett útburkolati jelek, már egy kis pára után is úgy csúsznak, hogy húú! Így újra elgondolkodtam a sisak hordásán. És most megszületett a megoldás!
Végre eljött az az igazi havazós tél és én, mint a nagymamák, leültem horgolni. ☺ Ezt a tudást is a középiskolában sikerült elsajátítanom (természetesen nem tanóra keretén belül) Néhány évvel ezelőtt elkezdtem egy sálat kötni magamnak, csak sajnos kevés volt hozzá a vásárolt fonál… Azért annyira nem vagyok rutinos kötő-horgoló fonalbűvölő, hogy ránézésre meg tudjam állapítani, mennyi fonalra lesz szükségem ehhez és ehhez ( ugyanmár, interneten utánaolvasni, chh ) Szóval elérkezett a pillanat, hogy lebontsam a régi sálkezdeményemet. Ha esetleg Te, kedves olvasó belevágnál egy pár fülvédő horgolásába, nekem 75 g fonalamba került a dolog (ez természetesen fejkerülettől függően változhat).

És íme a végeredmény: színes, puha, biztonságos és meleg (a fontossági sorrendet mindenki maga döntse el 😉 )

További szószaporítás helyett pedig elkészült ez a rövid videó. Remélem érthető belőle az elkészítés menete. Ha mégse, vagy bármi kérdésed támadna, akkor bátran írj kommentet vagy üzenetet az info[kukac]kezmuveres.hu címre!

Az alábbi videóban Zsófi megmutatja a fülmelegítőt kicsit közelebbről is. Kattints a megnézéshez!

Jó horgolást és balesetmentes közlekedést! 😉


A szerzőről:

Buza Zsófi

Zsófi,
A csoport mindenese, még nem szakosodtam.
Kétlaki életmódot folytatok; félig őrbottyáni félig pesti lakos vagyok. Az egyetemen tanárnak tanulok, emellett próbálok időt szorítani a … minek is!?? Minden másnak, bármi másnak: festésnek, rajzolásnak, tervezésnek, kisplasztikázásnak (bármit is jelentsen ez), ékszerkészítésnek…

Zsófi összes bejegyzése itt elérhető. 

 HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ne maradj le friss híreinkről, blogbejegyzéseinkről!  (Adataidat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Spam-et nem küldünk, mi se szeretjük. A törvényi előírásokat betartjuk, NAIH számunk: NAIH-120632/2017. Adatvédelmi szabályzatunkat ITT olvashatod. Hírlevelünkről bármikor leiratkozhatsz.)

Hogyan szólíthatunk
Email címed

 


 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük